KultúrBarát(h)ok

A tavalyi év legnagyobb színházi élménye a National Theatre Frankenstein előadása volt számomra, megígértem magamnak, hogy el fogom olvasni az alapművet is. Ennek jött el most az ideje. Mary Shelley (ha ugyan ő írta a művet, amit én erősen kétlek, 19 évesen nem lehet ilyen érett írásművet alkotni, tuti, hogy Shelley keze erősen benne van… Tovább »

Tarantino öregszik. Nemcsak külsőleg (szokása szerint feltűnt egy cameo erejéig a filmben, és bizony el van hízva és finoman szólva is látszik rajta a kora), hanem szakmailag is. Taratino egyként huszadrangú rendező, az ő zsenialitása mindig is a forgatókönyvben rejlett. Ő írta a Tiszta románc forgatókönyvét (imádtam a film minden egyes pillanatát, teljesen új látásmódot… Tovább »

És igen, Smiley  végre elkapta Karlát! Le Carré újra megtalálta a stílust, briliánsan mutatja be, hogyan sző végzetes hálót Karla köré kedvenc antiszuper kémünk.  Smiley már békésen éli a nyugdíjas éveit (most éppen Ann nélkül, de náluk ez a helyzet folyamatosan változik, ugye), amikor váratlanul visszahívják a Köröndre. Természetesen ismét fennforgás van, amit természetesen Smileynak… Tovább »

És ímhol, az első vendégblogger bejegyzés! A szerző anonim kíván maradni, annyit elárulok róla, hogy nőnemű, egy nagyon jó barát(h)nőm és kolléganőm. A kritika teljesen az ő írása, nem nyúltam bele sehol. Olvassátok, véleményezzétek 😉 Lev Tolsztoj: Anna Karenina Tipikusan az a könyv, amit 1. a pasik nem értenek 2.a nőknek pedig minden életfázisban mást… Tovább »

Észrevettétek már, hogy egy jó könyv folytatása mindig gyengébb, mint az alapmű? Most sem történt másképpen sajnos. A Karla-trilógia második könyvén látszik, hogy bestsellernek írták. És az soha nem szokott összejönni. Miért nem? Mert az író annyira szórakoztatni akarja az olvasóját, hogy közben elvész az az eredetiség, ami miatt ténylegesen bele lehet feledkezni a könyvbe…. Tovább »

Christopher Nolen ismét darkban nyomja Christian Bale-el. Nem volt ez mindig így. Főleg azért nem, mert sokáig nem a főszereplőn volt a hangsúly, hanem a főgonoszokon. Az ok rém egyszerű: nem találták azt a karizmatikus színészt, aki le tudja mosni a vászonról a rosszfiúkat.  Elsőként ugye vala Michael Keaton, akivel annyi volt a gond, hogy… Tovább »

Jól látjátok, kivételesen én jövök filmkritikával, nem drága intellektüel nővérem – ergo nem művészfilm-kritika érkezik 🙂 Egyik kedvenc rendező Quentin Taratino, aki annyira zseniális, amennyire fura (hogy ne mondjam hülye) neve van. A Kutyaszorítóban se volt semmi (egy klasszikus mondat belőle: “Fúj, zsarus lett a kezem!”), folytatódott a Ponyvaregénnyel, Alkonyattól Pirkadatig-gal, Kill Bill-el és még… Tovább »

Ez egy szégyentelenül jó film! Egyébként nagyon utáltam nézni, mert hihetetlenül brutális, amit kizárólag művészi eszközökkel ér el (vagyis nem vernek agyon senkit, nincs tényleges erőszak, de olyan hangulatot teremt, amitől rosszul érzi magát az ember). Adva vagyon egy 30-as new yorki yuppie, akinek hihetetlenül üres a felszínen sikeres élete. Jó munkája van, szép lakása,… Tovább »

Már régóta érlelődik bennem egy vámpíros bejegyzés, erre megelőz a nővérem. Jellemző. No mind1, így is megírom 🙂 A fáma szerint, fél órával azután, hogy feltalálták a mozgóképet, feltalálták a szexfilmet is. Most nem erre indulunk el, csak gondoltam érdekességként megosztom veletek 😉 Szóval ahogy tezsvérem korábbi bejegyzéséből látható, a vámpíros történet a Nosferatuval kezdődött:… Tovább »

Ismét kipipálhatok egy könyvet a listáról, most Sylvia Plath novelláját gyűrtem le. A könyv története röviden: adva van egy vidéki jány a 60-as évek Ámerikájában, aki megnyer egy díjat, ami keretében egy hónapig New Yorkban tölti az időt hasonló nyertes lányokkal. Parti parti hátán, pufi, zizi, ki mit kíván. Hősnőnk, Esther Greenwood jól érzi magát,… Tovább »