Stephen Hawking: Az én rövid történetem

Nemsokára kezdődik a torinói filmfesztivál, ott fogják bemutatni a Stephen Hawking életéről szóló filmet, amely a trailer alapján nagyon meghatónak ígérkezik, be lehet készíteni a 100-as zsepit. Korunk Einstein-jéről már készült egy kiváló tévéfilm 2004-ben, amelyben Benedict Cumberbatch alakította zseniálisan a professzort (nem véletlenül a kedvenc színészem, ugyebár:-)), őszintén remélem, ehhez hasonló színvonalú alkotást láthatunk majd a moziban.

Stephen Hawking népszerűsége a rocksztárokhoz mérhető, holott egy nagyon is elvont tudomány, a kozmológia értő művelője, de rendkívüli egyéniség, akit közérthető, jól szerkesztett könyveivel, tévéműsoraival (hardcore fanoknak mondanám, hogy eredetiben Cumberbatch hangján ismerhetjük meg a gondolatai, de Epres Attila is zseniálisan jól szinkronizálja) közelebb hozta a laikus közönséghez a kozmosz titkait. 21 éves korában gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála, azt mondták, néhány éve van hátra. Ma 70 körül jár, és bár hosszú ideje tolószékben él, és csak számítógép segítségével tud kommunikálni, az elméje máig szabadon szárnyal. A tudományos életéről sokat tudunk, de magánéletéről a bulvárhíreken túl nem sokat, ezért nagyon kíváncsian olvastam el ezt a könyvet, amelyben ő maga mesél arról, hogyan élte meg a saját történetét.

Nagy tisztelője vagyok a professzornak, de azt kell mondanom, hogy csalódást keltő a könyv. A legnagyobb probléma az, hogy tényleg nagyon rövid, nem több, mint egy hosszabb interjú, olvasmányos stílusban megoszt velünk néhány anekdotát a gyermekkorából, az oxfordi évekből, futólag érinti a családi életét, a kelleténél kevesebb szót fecsérel feleségére, élete szerelmére, Jane-re, és még kevesebbet a gyerekeire.

Nincs túl jól szerkesztve a könyv, időrendben haladunk ugyan, de nincs meg a tudományos és a magánélet közötti egyensúly, így mindkét területen hiányérzete marad az olvasónak. Kiragadott történeteket olvashatunk lehengerlő stílusban előadva, de pont a lényeg hiányzik: hogyan éli meg a tudós, hogy már évtizedek óta minden perce az utolsó lehet? Hogyan tudott teljes életet élni minden hátráltató tényező ellenére? Melyek a legfőbb mérföldkövei tudományos munkájának, és hogyan jutott ezekre a felismerésekre? 

Nem méltó ez a könyv a professzor emberi és szakmai nagyságához, mindenkinek azt javaslom, hogy inkább Kitty Ferguson: Stephen Hawking élete és világa című könyvet olvassa el helyette, mert abban olvasmányos stílusban  teljes képet kap a tudós szakmai pályájáról és egyáltalán nem bulvárstílusban a magánéletről is.  

6/10