Lennék nálam kutya. Szimba a világ második legmázlistább ebe (az elsőt Lizzynek hívják, és a tesóméknál található helyileg néhány hónapja), ő a mama kedvence, fincsi kutyakaját kap minden reggel (és ami még jön napközben), agyon van dögönyözve és egy szép nagy kertben rohangálhat egész nap senkitől sem zavartatva. Ennek örömére bűnrossz, de annyira imádni valóan az, hogy képtelenség haragudni rá. El sem hiszem már, hogy volt idő, amikor még nem volt része a családnak (amelynek Lizzy érkezéséig ő volt a legkisebb, de attól még teljes jogú tagja), pedig csak 5 éve volt, hogy rám nézett azokkal a gyönyörű gomb szemeivel a tatabányai kutyamenhelyen, és ezzel eldöntetett, hogy én leszek az ő gazdija (csak hogy teljes legyen a happy end, a tesója pedig apukám barátnőjénél talált otthonra és szerető családra). Az első fél évet nem tudom, hogyan éltük túl (nem készültem az érkezésére, szakirodalom nélkül, tapasztalás útján kellett megtanulnom, hogyan élhetünk mi együtt), és még most is tudja szomorítani a mama szívét (=ha csak teheti, meglóg, mert bár imádja a kényelmes otthonát, a kalandokért is odavan, aztán persze szánja-bánja bűneit, a mama megbocsát, és minden kezdődik előröl), de képtelenség komolyan haragudni rá, annyira szeretni való természete van. Nagyon megkönnyítettem volna a saját dolgomat, ha elolvastam volna Csányi Vilmos remek könyvét, mielőtt bepakoltam volna a kocsiba őkelmét egykoron és hazahoztam volna. Így viszont istenien szórakoztam rajta, mert remek stílusban kerültek felvezetésre a mindennapjaimból ismert történetek!
A kötetnek a lét legfontosabb mondanivalója az, hogy a kutyák valójában gyerekek és mi, a gazdik tehetünk arról, ahogyan viselkednek. Mert rossz kutya nincs, csak neveletlen! (az enyém sem mindig hallgat rám, és gátlástalanul visszaél azzal, hogy nincs nagyon szigorúan nevelve, de nem is állna jól neki, ő egy pajkos kutyus, családtag, nem rendőrkutya!). Akinek van kutyája, az semmi újat nem tud meg belőle (mi történik, ha sétálni készülünk, mennyire együtt lélegzik a kutyus a család többi tagjával, stb), viszont hatalmasakat tud nevetni a saját életéből ismerős sztorikon, annyira olvasmányosan kerültek megírásra. Szórakoztatva tanít ez a kiváló könyv, kötelezően előírnám mindenkinek, aki arra készül, hogy egy kutyussal ossza meg az életét! (mert ez a döntés egy életre szól, ne felejtsük el, aki kidob egy kutyát, az az én szememben egy utolsó féreg, aki nem érdemli meg az ember nevet!).
Egy a baj a könyvvel: túl rövid. Kb. 1,5 óra alatt a végére lehet érni, kár, mert sokáig olvasnám még ezeket a bájos történeteket, amelyekben az író kedvesen, de határozottan leírja, hogy a gazdiknak mit kell tudniuk alapfokon a kutyusokról ahhoz, hogy békében és boldogan élhessenek együtt addig, amíg lehetséges. Írnék még erről a remek olvasnivalóról, de Szimbát nem hatja meg, hogy a mama éppen ír, meleg van, szomjas, nincs vize, meg amúgy is játszani kellene már és egyáltalán, vele foglalkozzak, ne a blogolással!
10/10
